Eljön az idő , hogy bizonyos viselkedési mintákat nem követhetünk, tovább életünk azon szakaszában. Többen tapasztalhatták már , hogy belső átalakulásunk valamilyen , trauma, krízis helyzet formájában köszönt ránk. Nehéz megélni , megérteni, hiszen az első reakciónk az:- Miért kaptam?

Talán nem kell mindenre magyárazta és felesleges is minden erőnket belevetve rágodni olyan dolgokon melyek úgy csapodnak ránk, mint derűlt égből a villámcsapás. Még is valahol érezzük és tudjuk , hogy a feladat melyet ránk mért a sors nem csak egy kihívás hanem fejlődésünk útja is egyben.

Miközben azt gondoljuk, minden krízist-traumát átmenet-jelzés nélkül  kapunk nagyon is pontossan látszodik ha picit vissza nézünk múltunkba, hogy az idő múlásával próblémánk egyre szövevényesebbé vált. Minden negatív dolgot amit kapunk, figyelmetlenségünkből fakad, önismertünk hiányából táplálkozik, hiszen saját képességienk erejével , nem vagyunk tisztában. Bizony olykor, elkell tűnődnünk életünkön , sokkal jobb lenne még az előtt, mielőtt éles helyzetek alakulnak ki.

Szeretném felkelteni az emberek figyelmét arra, hogy mennyire korlátok közé szorítják saját magukat. Bejegyzéseim , folyamatosak és tartalmilag folytatólagosak lesznek. Reményeim szerint írásom segítséget nyújt mindazoknak akik utat keresnek Önmagukhoz. Mint jómagam is.:-)

Szép napot!:-)